Bejelentés


Korpás Károly Utazásain az ember felejthetetlen élményekkel lesz gazdagabb













Magamról

Korpás Károly vagyok. A mezőkövesdi Városi Galériában dolgozom művelődésszervezőként, tárlatvezetőként. Én rendezem a kiállításainkat is. Hobbijaim: utazás, fotózás, autóversenyek, motorozás és utifilmek készítése. 1990-es években bejártam Magyarországot, láttam országunk nevezetességeit. 2000 nyarán 8 nap alatt motorostúra alkalmával sikerült megismernem a Kárpátok és az Alpok legszebb részeit (hatalmas élmény). Ez adta az ötletet, hogy minél több országba eljussak. 2002-től kezdtem el komolyabban megismerni csodálatos kontinensünket Európát. Azóta 50 országba utaztam el, több helyre ismételten is tettem kirándulást. Olaszországba évente többször is kilátogatok az utóbbi időkben. Utazásaimról útleírásokat, fényképeket és rövidebb-hosszabb filmeket készítek. 2003 óta fotózom komolyabban. 2007-ben megszerveztem a Mezőkövesdi Fotóklubbot. Kirándulásaimról rengeteg fényképpel térek haza. Önöknek kedves érdeklődők ebből mutatok meg néhányat a honlapomon. Utazásaim során felkeresem az adott ország jellegzetes és érdekes tájait, városait, épületeit, múzeumait és különlegességeit. Szerencsémnek köszönhetően kezembe foghattam a 2004-es ATHÉNI nyári OLIMPIA fáklyáját. Az elmúlt években a következő helyeken tettem látogatásokat: 2006: Franciao.(Párizs, Versailles), Németo. (Berlin), Görögország (Athén). Ezt a 3 országot 1 hónap időtartamon belül tekintettem meg. 2007: Hollandia (Amszterdam), Belgium (Brüsszel), Erdély, Szabadka, Felvidék (motorostúra). 2008: Olaszország (Róma), Írország (Dublin, Enniskerry), Felvidék (Betlér környéke), Ausztria (Bécs), Vatikán, Norvégia (Oslo, Sandefjord, Larvik), Franciao. (Párizs). Kirándulásaimat - ismerőseimmel kisebb társaságban - én magam szervezem. Utazási irodával nem szívesen megyek, mert így saját tempóm szerint tudok (tudunk) haladni, és nincs semmilyen fölösleges költség sem. Általában 1 évre előre tervezek. 2009-ben jártam Svédo.-ban (Stockholm), Olaszo.-ban (Milánó) és Spanyolországban (Barcelona)és Andorrában. 2010-ben voltam Lengyelországban (Zakopane), Partiumban (Nagyvárad), Olaszo.-ban (Bergamo, Bologna, Firenze, Forli, Padova, Rimini, Velence), San Marinoban, Svájcban (Genf), Bosznia-Hercegovinában, illetve Horvátországban. Magyarországon belül Pécsett (Európa Kultúrális Fővárosában), Debrecenben az Öttusa EB-n ill. a Futsal VB-n, a bp-i Úszó EB-n is, sőt MotoGP VB futamra az olaszországi Misanoba, majd Genfbe /már megvan a repülőjegy/. Novemberben utazásaimat, fotózásaimat néhány napra Svájcban (Genfben), valamint Olaszországban (Velence, Forli) folytattam. 2011. januárjában elutaztam Luxemburgba és Portugáliába (Porto) Februárban ismét Olaszország volt a cél. Kedvenc országomban Milánót, Genovát, Pisát és Firenzét tekintettük meg. Márciusban pedig Európa 2011-es kulturális fővárosai: Turku, Tallinn, valamint Helsinki következtek, egy felejthetetlen jégtörő hajózással színesítve. Májusban Magyarország, Milánó, Monte Carlo, Monza, Modena, Maranello, Málta (az M-es körutazás) sok fotóval és rengeteg videofelvétellel. 2011. júniusában részt vettem a 444. csíksomlyói búcsún, augusztusban elutaztunk Klagenfurtba, Innsbruckba, sőt Liechtensteinbe is, ezzel sikerült megnéznem már a 34. európai országot ! *** Valamint egy 17 óra 9 percig tartó autós Magyar és Guinness rekord keretében körbe jártuk csodálatos hazánk Magyarország teljes fizetős autópályahálózatát.*** 2012-es utazásaim: január: Göteborg (Swe), február: Milánó, Como (Ita) - Lugano (Svájc), márc. Partium - Nagykároly, Szatmárnémeti, április: Charleroi (Belgium), május: Szófia (Bulgária), június: Varsó, Riga (Letto.). július: Vilnius, Kaunas(Litvánia), valamint Kotor (Montenegro) augusztus: 8 nap az OLIMPIÁN (Anglia), szeptember: Nagyvárad - Nagyszalonta - Debrecen, október: Körutazás Magyarországon, november: 11 fős csapattal Eindhovenben (Hollandia), december: Ciprus szigete. Ciprus már a 40. Európai országot jelenti kirándulásaim során, egyúttal az EURÓPAI UNIÓ MINDEN ORSZÁGÁBA SIKERÜLT ELJUTNOM. ! *** Lényeges, hogy a 2012-es egész éves utazássorozat 440 000 Ft-ból valósult meg. Ennek előzménye a rengeteg tervező és előkészítő munka!!!!!!!!!!! *** 2013-ban 13 héten keresztül 13 kedvező áron megközelíthető úticél "projekt" került megvalósításra és túlteljesítésre 33-as verzióban. Ennek állomásai: 1. Varese (olasz), 2. Malmö, Lund (svéd), 3. Bükk, 4. Dortmund, Essen (német), 5. Torino (olasz), 6. Gyöngyös, Mátra, Tisza-tó, 7. London (angol), 8. Inverness, Loch Ness (skót), 9. Győr BL kézilabda mérkőzése, 10. Autó, Motor TuningShow, 11. Kecskemét, Szarvas, 12. Eger rali, 13. Kassa, Vizsoly, Boldogkő vára - motorozás, 14. Nyíregyháza, Tiszadob, Nagykálló - versenyautók kipróbálása. 15. Vízilabda Bajnokok Kupája négyes döntő. 13. Kassa, Vizsoly, Boldogkő vára - motorozás, 14. Nyíregyháza, Tiszadob, Nagykálló - versenyautók (Subaru Impreza, Toyota Celica Turbo, Vw Polo, BMW 320i)kipróbálása, 15. Vízilabda Bajnokok Kupája négyes döntő, 16. Túraautó VB futam a Hungaroringen, 17. Prágai utazás, 18. Bécsi és Ny- Magyar kirándulás, 19. Herend, Veszprém - Magyar Kupa női kézilabda döntő (Győri Audi ETO mesterhármasa), 20. Békéscsaba - Gyula - Nagymágocs - Hódmezővásárhely - Szeged az Irodalmi Kávéház Klubbal és a Mezőkövesdi Fotóklubbal, 21. Motorozás a hegyekben (Felsőtárkány - Lillafüred), 22. Abony - Maganzoo állatkert (tigrisek simogatása), 23. Versenypályák a Duna-Tisza közén (Kakucsring, Dömsöd, Kecskeméti Gokart Stadion), 24. Motorozás a Tisza-tó körül, 25. Ford raliautó tesztje a brezovai versenypályán, 26. Pétervására - Raliversenyen indultunk, 27. Jászberény, 28. Hortobágyi motorozás, Debrecen, Hajdúszoboszló, 29. Kárpátalja, Beregszász, 30. Vívó VB (Bp.), 31. Kisbér - Mini-Magyarország, Magyarok Országos Gyűlése, 32. Szabadka, Szerbia, 33. Északi-középhegység körbemotorozása (Yamaha YBR 250 - Börzsöny, Cserhát, Mátra, Cserehát, Zempléni-hg.)!!! - 2014-ben Oroszország, Grúzia. - 2015-ben Marokkó, Macedónia, Albánia, Koszovó, Izland és az Arab Emírségek kerültek fel a legfrissebb, megvalósított úticélok közé. 2014 legfontosabb eseménye: Károly Máté fiam születése. 2016 legfontosabb és legkiemelkedőbb eseményének: Milán fiam születése tekinthető. *** 700-800 km-nél rövidebb útra autóval, motorral megyek (megyünk), azonban ennél nagyobb távolságra már sokkal kényelmesebb és jóval olcsóbb repülőgéppel eljutni, főleg amióta a fapados légitársaságok nagyon kedvező jegyárai erre lehetőséget adnak. „A lehetőség ott van bárki előtt, csak élni kell tudni vele”. Volt már olyan szerencsém is, hogy 4 ezer Ft-ért oda-vissza(!!!) repülőjegyet sikerült vásárolnom. Eddig elkészült utifilmjeim bemutatják: Bécset, Bergamót, Bolognát, Brüsszelt, Brckót, Dublint, Erdélyt, Felvidéket, Firenzét, Genfet, Kotort, Klagenfurti Minimundust, Liechtensteint, Londont, Luganót, Máltát, Milánót, Monacót, Nagyváradot, Dél-Norvégiát, Párizst, Rigát, Rómát, Stockholmot, Szabadkát, Szófiát, Varsót, stb. Jelmondatom: „Utazásain az ember felejthetetlen élményekkel lesz gazdagabb”. Kedvenc idézetem: "Utazás egy nagy könyv, aki utazik az sok oldalt olvas el, aki nem az csak egyet." Bárkinek szívesen segítek (természetesen teljesen ingyenesen) megtervezni kirándulását, utazását. Kedvenc számom: 8, és még ... 50 ország, 34 autó, 121 repülés, 125 kiállítás!!!” Mindenkinek jó szórakozást kívánok a honlapom és a fotóim megtekintéséhez! 2016. november ***** Üdvözlettel: Korpás Károly (Carlos)
Képgaléria










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!